SMS szerver

smsserver.jpgÁltalában nagy SMS forgalom, illetve speciális igények esetén éri meg saját SMS-szerver működtetése. Tartalomjegyzék:

Az SMS szerver SMS-eket küld és fogad. Akár több csatornán, azaz több SIM-kártyán keresztül egyszerre. Egy SIM-kártyával körülbelül 300-600 SMS küldhető óránként az adott cella terhelésétől függően. Webes felületen kezelhető, a kollégák különböző jogosultsággal küldhetnek, illetve nézhetik meg a fogadott SMS-eket. Lehet címzetteket, címlistákat készíteni, és SMS-t címzetteknek, vagy címzett-csoportoknak küldeni. Lehet szó prioritásokról, időzített küldésről, illetve megoldhatók egyéb egyéni feladatok is. Ez a szerver feladat is adatbázis hátteret igényel, ennek segítségével tetszőleges egyéb alkalmazással is összekapcsolható.

Akkor éri meg egy ilyen szervert üzembe állítani és fenntartani, ha folyamatosan, nagy tömegben kell SMSeket küldenie.

Kisebb mennyiség esetén, illetve idényjelleg esetén lehet, hogy jobb az SMS szolgáltatásunk.

Hardvere

Korszerű, PC alapú számítógép, mely 24 órás üzemben dolgozik.

A teljesítmény itt nem annyira fontos, hiszen az SMS adapterek kezelése önmagában nem erőforrásigényes.

Tud kezelni akár soros adaptereket, akár USB felületűeket is. A belső, PCI kártyák is szóba jöhetnek, bár ezek száma erősen korlátozott.

Vannak még speciális célhardverek, melyek képesek sok csatornával bővíteni a szerver kapacitását. Általában PCI kártyán keresztül kapcsolódnak a szerverhez, de speciális kialakításuknak köszönhetően nagyon rugalmasan megválasztható a szükséges csatornák száma.

Szoftvere

Debian GNU/Linux, mint operációs rendszer és speciális célszoftverek a konkrét igényeknek megfelelően telepítve, beállítva.

SMS kezelő motor, adatbázismotor, mailszerver, webszerver.

Üzemeltetése

A szerver üzemeltetése magában foglalja a rendszeres hardveres és szoftveres ellenőrzést, a szükséges szoftverfrissítéseket és az egyes szoftverkomponensek fejlődésével lehetővé váló újdonságok kihasználását. Távmenedzselhető, tehát nem szükséges fizikai hozzáférés a számítógéphez, az internet-kapcsolat elegendő.

Bővebben: Üzemeltetés

Költségei

Hardvere a konkrét igényektől függ, e költségeket számszerűsíteni az igények ismerete nélkül nem érdemes, az azonban biztos, hogy százezer forint körül indul.

Nyílt szoftvereket használ, így a szoftverek használatáért nem kell fizetni. Telepítése azonban komoly szakértelmet kíván. A telepítési díj is néhány százezer forint szokott lenni. Extrém esetben persze több is lehet. Ez egyszeri kiadás.

Ha felügyeletre, üzemeltetésre is igény van, az a működése bonyolultságától, illetve a rendszeres feladatok mennyiségétől függ. Az biztos, hogy ebben az esetben nem szükséges saját munkaerő alkalmazása, aki a szerver megfelelő működéséért lenne felelős. Az üzemeltetés néhány tízezer forint lehet havonta.

Készen állunk

Ha Ön egy ilyen szerver üzembe állítását tervezi, mi készen állunk a beszerzés, telepítés, beállítás, elhelyezés és üzemeltetés feladatainak elvégzésére.

Érdeklődés esetén kérjük keresse Gálos Andrást a Kapcsolat oldal szerint.

 
megoldasok/linux/smsszerver.txt · Utolsó módosítás: 2008/01/16 14:43 szerkesztette: galosa
 
Netinform Debian powered Apache powered MySQL powered PHP powered Driven by DokuWiki