Faxszerver
Közepes és nagyobb vállalatoknál válhat fontossá a központi menedzselhetőség, ellenőrizhetőség.
Küldi is és fogadja is a faxokat, általában az egész vállalat teljes faxforgalmát, több vonalon keresztül, egymással párhuzamosan.
A vezetés pontos képet kaphat a vállalat teljes faxforgalmáról, valamint ellenőrizheti is a faxforgalmat.
Faxok kinyomtatás nélkül, közvetlenül a munkaállomásokról is küldhetők, illetve a bejövő faxok nyomtatás helyett például emailben továbbíthatók az osztály titkárságára.
Persze ki is nyomtathatja a bejövő és a kimenő faxokat is, ha szükséges.
A fax-szerver hozzákapcsolható a meglévő dokumentumkezelő és iktatórendszerhez, a küldött és fogadott faxokat átadhatja iktatásra is.
De eltárolhatja a bejövő vagy kimenő faxokat egy SQL adatbázisban is, amit azután tetszőleges egyéb alkalmazással, szerver-komponenssel kezelhetünk.
Nagyon rugalmas, szép megoldás a vállalat teljes faxforgalmának komplett kezelésére.
Hardvere
Korszerű, PC alapú számítógép, mely 24 órás üzemben dolgozik.
A teljesítmény itt nem annyira fontos, hiszen a faxmodemek kezelése önmagában nem erőforrásigényes. Van persze némi kép-konverzió, nyomtatás, emailezés, ezek azonban nem jelentenek komoly terhelést.
Tud kezelni akár soros famodemeket, akár USB felületűeket is. A belső, PCI kártyák is szóba jöhetnek, bár ezek száma erősen korlátozott.
USB-vel el lehet menni akár 8-16 faxmodemig is.
Speciális soros kártyák esetén akár 64-128 faxmodem is elképzelhető. Itt persze már leginább a modem-rack-ek jöhetnek szóba.
Szoftvere
Debian GNU/Linux, mint operációs rendszer és speciális célszoftverek a konkrét igényeknek megfelelően telepítve, beállítva.
Mailszerver, webszerver, adatbázismotor.
Üzemeltetése
A szerver üzemeltetése magában foglalja a rendszeres hardveres és szoftveres ellenőrzést, a szükséges szoftverfrissítéseket és az egyes szoftverkomponensek fejlődésével lehetővé váló újdonságok kihasználását.
Távmenedzselhető, tehát nem szükséges fizikai hozzáférés a számítógéphez, az internet-kapcsolat elegendő.
Bővebben: Üzemeltetés
Költségei
Hardvere a konkrét igényektől függ, e költségeket számszerűsíteni az igények ismerete nélkül nem érdemes, az azonban biztos, hogy százezer forint körül indul.
Nyílt szoftvereket használ, így a szoftverek használatáért nem kell fizetni. Telepítése azonban komoly szakértelmet kíván. A telepítési díj is néhány százezer forint szokott lenni. Extrém esetben persze több is lehet. Ez egyszeri kiadás.
Ha felügyeletre, üzemeltetésre is igény van, az a működése bonyolultságától, illetve a rendszeres feladatok mennyiségétől függ. Az biztos, hogy ebben az esetben nem szükséges saját munkaerő alkalmazása, aki a szerver megfelelő működéséért lenne felelős. Az üzemeltetés néhány tízezer forint lehet havonta.
Referencia
Ez egy kezdetben négy telefax vonalat kezelő faxszerver. A kimenő faxokat küldésre átveszi emailben, és nyomtatóként is. Felhasználókat, jogosultságokat kezel. A beérkezett faxokat emailben az adott vonal felelőséhez küldi, aki eldönti, hogy továbbítja valakinek, vagy kinyomtatja azt. A beérkezett faxokat átadja az iktatórendszernek.
8 faxmodem kezelésére képes, így újabb modemek csatlakoztatásával egyszerűen bővíthető. 3 újabb soros kártya beépítésével már 32 modemet kezelhetne.
A gépet 2006 elején állítottuk üzembe.
Debian GNU/Linux, Samba, Hylafax és többek között SQL szerver fut rajta.
Készen állunk