Tartalomjegyzék

Webszerver

webserver.jpgA webszerverek feladata különböző információk közzététele.

Működhetnek bárki által elérhetően az Interneten, vagy a vállalati hálózaton belül, az intraneten is, kizárólag belső használatra.

A látogatók általában böngészőprogrammal érik el, nagyon különböző szolgáltatásokat nyújthat. Csak néhány példa:

A vállalati hálózaton belül is működik ez, itt persze másfajta információt szolgáltat, hiszen a belső webszervert általában csak a vállalat dolgozói érik el. Például:

A webszerverek főbb ismérvei:

Ha a webszerver az Interneten is elérhető kell legyen, olyan helyre kell elhelyezni, ahol folyamatos, nagy sebességű internet-kapcsolata van, és az elhelyezési körülmények is megfelelők (szünetmentes tápellátás, porszegény környezet, klimatizált helység). Ezeket a leghatékonyabban a különböző szerverhotelek tudják biztosítani. A szerver fizikailag ott kerül elhelyezésre, ott nyugodt körülmények között, biztonságban dolgozhat.

Hardvere

Korszerű, általában PC alapú számítógép, mely 24 órás üzemben működik, sok-sok látogatót képes egyidejűleg kiszolgálni. Kivitele lehet egyszerűbb, de komolyab, sőt egészen profi is.

A látogatók számának megfelelően tervezhető a kapacitása, teljesítménye.

A hardver beszerzésében is tudunk segíteni.

Szoftvere

Debian GNU/Linux, mint operációs rendszer és speciális célszoftverek a konkrét igényeknek megfelelően telepítve, beállítva.

Webszerver, adatbázismotor, mailszerver, stb. Gyakran van igény programozhatóságra is, arra például, hogy a honlapokon megjelenő adatokat egy, vagy több adatbázisból keresse ki.

Gyakran szükséges tartalomszerkesztő felületet is kialakítani. Ez elegánsabban CMS, azaz Content Management System.

Üzemeltetése

A szerver üzemeltetése magában foglalja a rendszeres hardveres és szoftveres ellenőrzést, a szükséges szoftverfrissítéseket és az egyes szoftverkomponensek fejlődésével lehetővé váló újdonságok kihasználását. Távmenedzselhető, tehát nem szükséges fizikai hozzáférés a számítógéphez, az internet-kapcsolat elegendő.

Bővebben: Üzemeltetés