IMAP

Az IMAP az Internet Message Access Protocol kifejezés rövidítése. Emailek kezelésére szolgál.

A POP3 és POP3s protokollokkal ellenében IMAP használata esetén a levelek nem töltődnek le azonnal a felhasználó számítógépére. Amikor megnyitja levelezőprogramját, az csak egy gyors listát kér a szervertől a leveleiről, majd csak azokat a leveleket tölti le a levelezőprogram, amelyeket a felhasználó ténylegesen meg is nyit.

Nagy előnye ennek az eljárásnak az, hogy mivel a levelek a szerveren maradnak, azok továbbra is elérhetőek lesznek másik számítógépekről, és webmailről is.

Érdemes lehet odafigyelni arra, hogy az IMAP protokoll nem tartalmaz semmiféle kódolást, titkosítást. Ez egyrészt az emailekre, illetve a bennük érkező információra nézve veszélyes, hiszen ehhez egy megfelelő technikai hátérrel rendelkező harmadik fél is hozzájuthat úgy, ha le tudja hallgatni az ügyfél és a mailszervere közötti adatforgalmat. De veszélyes ez az ügyfél jelszavára nézve is, hiszen a postaláda bejelentkezési neve és jelszava is kódolatlanul utazik az ügyfél számítógépe és a mailszervere között, így lehallgatható. Erre nyújt megoldást a IMAPs protokoll.

A IMAP adatforgalom TCP/IP alapú.

Bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/IMAP

 
 
Netinform Debian powered Apache powered MySQL powered PHP powered Driven by DokuWiki